Gere Tamás Villány

Évjárat:       2014

Szőlőfajta:    100% Pinot Noir

Termőhely:    A Zuhánya (Siklós) és Várerdő dűlő termése.

Tőkék életkora:    Átlag 31 év.

Tőketerhelés:    1,5  kg/tőke

Művelési mód:    Guyot és közép magas kordon művelés.

Évjárat:    A korai tavasz csapadékosan köszöntött ránk, melyet hasonló csapadékos nyár követett. A szüreti időszak eleje is hasonlóan telt, de végül október elejétől meleg napsütéses időszak vette kezdetét. A vénasszonyok nyarának köszönhetően a késői fajták szépen beértek. Kiemelkedő évről 2014-ben sajnos nem beszélhetünk.

Szüret:   2014. szeptember vége, október eleje. Mint szinte minden évjáratnál most is a jól megszokott módon, azaz korán és két részben szüreteltünk a siklósi területen.  A magasabban fekvő részt előbb, majd rá két hétre következhetett az alacsonyabb terület és a Várerdő.

Feldolgozás + érlelés:   A termést a pincébe érve bogyóztuk, majd 25-27 fokon 1,5 hétig ellenőrzött körülmények között erjesztettük (fajélesztővel). 2 hét törkölyön tartás után került 225 és 500 literes magyar tölgyfahordóba közel 1 évre. Az almasav bontás a hordóban zajlott le.

Palackozás:   2016.  augusztusában. Készült: 6.000 palack

Kóstolási jegyzet:    Célunk egy fiatalos, de mégis elegánsabb Pinot megalkotása volt, ami jelentjük, sikerült! Hűvös mégis komplex bor került a palackba, minden részlete az eleganciáról szól. Tiszta gyümölcsösség vezeti a bort, melyet a játékos fűszerek és a cseppnyi hordó tesz pikánssá. Szép alkohol-tannin egyensúly, mely megalapozza az izgalmas és hosszú kortyot.

Analitika:   
Alkohol: 13.0 %
Sav:  5,7 g/l
Cukor: 1,4 g/l

Ételajánlat:  Süssünk hozzá bárány gerincet vagy combot, enyhén fűszerezett körettel.

Apelláció:    DHC – Villány, Classicus

Pincei ár: 2.430 Ft                          MEGRENDELEM

Korábbi évjáratok:

 

Ajánlataink

Villányi mini nyaralás 2017

Pihenjen nyugodt, vidéki környezetben, ismerje meg a Villányi borvidék rejtett szépségeit, finomságait és élvezze a...

10 nap, 1 borász, Gere Zsolt a DiVinókban

A DiVinó mint a Juniborászok törzshelye és pártfogója az idei évben is vendégül hívja az...

BorZsongás 2017

Pincészetünk legkedvesebb rendezvénye, mely a könnyed és laza programokról, a felejthetetlen szórakozásról, a koncertekről és...

Elérhetőség

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
H - 7773 Villány, Diófás u. 1.
+36 72 592 009
info@geretamas.hu panzio@geretamas.hu

Bővebben

Klubkártya

Klubkártya

Csatlakozz hozzánk

Bővebben

Virtuális séta

Virtuális séta

Nézz körül nálunk

Bővebben

Hírlevél feliratkozás