A palackba zárt elegancia

A palackba zárt elegancia

cart
0
Üres
 x 
A kosár üres

Boros programok

Az idei évben a Vörösbor Fesztivál életében fordulóponthoz érkezet. 2017-ben a 30. Vörösbor Fesztivált rendezik meg Villányban. A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválja, amely fennállása óta a bor- és gasztrókultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti és kulturális programok legnagyobb hazai eseménye.
 

A „születésnap” tiszteletére a szervezők nagyszabású fesztivált szerveznek, így tisztelegve a hagyomány előtt. A három napos esemény központi helyszíne a Villányi Rendezvénytér mellett a Diófás téren, a Teleki Szakképző Tanpincéjében, a Fő téren és a Pincesoron is zajlanak majd programok, a legkedveltebb könnyűzenei együttesek mellett a világ- és a népzene ismert képviselői, valamint a helyi és a környékbeli hagyományőrző csoportok, gyerekprogramok, utcaszínházak és a villányi borászok közreműködésével.

Mint minden évben Villány szinte összes borászata képviselteti magát a rendezvénytéren kialakított borudvarban.
Pincészetünkkel a már jól megszokott  helyszíneken találkozhattok:

Gere Tamás & Zsolt Pincészet standjai a borfesztiválon:

-    Rendezvénytér - Borudvar 12-es stand

-    Ételudvar - Baross Gábor utca – 3-as stand

-    Pincészetünk Borozója – Diófás utca 1.

 


A 30. Villányi Vörösbor Fesztivál programjai:

2017. október 6. - PÉNTEK


RENDEZVÉNYTÉR
17:00    Megnyitó. Bemutatkozik a Villányi Borrend és a Villányi Fúvószenekar.
17:30    Ünnepélyes Borrendi avatás
20:00    Caramel
21:15    Bohemian Brass Band
22:00    Utcabál a Royal zenekarral.

BORDUVAR
19:00    Generációs különbségek / Apa – gyerek szerepek a borászatban
Jekl Béla - Jekl Flóra, Günzer Tamás - Günzer Roland, Gere Attila - Gere Andrea.

MŰVELŐDÉSI HÁZ
18:00    Bevezetés a borkóstolásba Horkay András vezetésével. A részvétel regisztrációhoz kötött.

KISSZÍNPAD
19:00    Esszencia Produkció – Magyar Küvé: A magyar bor és a magyar kultúra összekapcsolása.
21:00    DJ TOM-I a hamisítatlan funky hangulat felelőse

 

2017. október 7. SZOMBAT

10:00 - 12:00    „Bor-virág” Virágkötészeti verseny, bemutató és
10:00 - 17:00    Pincelátogatás és borkóstoló a Teleki Szakképző Tanpincéjében
10:00 és 17:00 Borbarangolás - túrvezetővel a Szársomlyó körül
11:00 és 15:00 Traktoros Ördögárok túra Günzer Tamás Pincészetétől. A részvétel regisztrációhoz kötött. A túra 10 főtől indul.
13:30    Veteránautó szemle és
14:00    látványos SZÜRETI FELVONULÁS a Pincesortól a Rendezvénytérig
15:00 és 17:00 A bor évszázados útja – Tárlatvezetés a Gál Pince és Bormúzeumban. Részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Egyéb időben a múzeum belépő ellenében látogatható!

RENDEZVÉNYTÉR
15:00   Ünnepélyes hordócsapolás
15:10   Bartók Béla Férfikar koncertje
18:00   Honeybeast
19:30   Bohemian Brass Band
21:00   Magna cum Laude
22:30   Tűzijáték
23:30   Szüreti bál – UnterRock

DIÓFÁS TÉR
10:00 - 16:00 Szüreti bemutató Nem tudod, hogy készül a bor? Kíváncsi vagy a feldolgozás különböző fázisaira? Figyeld meg, próbáld ki!
15:00   Debreceni Népi Táncegyüttes - Bemutató és táncház
15:30   KultúrSzüret - A Villányi Kulturális Egyesület bemutatója.
17:00   Debreceni Népi Táncegyüttes - Bemutató és táncház
18:00   Bevezetés a borkóstolásba (helyszín: Művelődési Ház nagyterme)
A borral kapcsolatos legfontosabb témák Horkay András vezetésével.
A részvétel regisztrációhoz kötött!
19:00   Debreceni Népi Táncegyüttes


KISSZÍNPAD
11:00   Folkfusion
Környékbeli települések kulturális csoportjai.
14:30   Borsuli - Szakmai beszéltetés fiatal villányi borászokkal: Gere Andrea, Gere Zsolt, Günzer Norman, Jekl Flóra.
16:30   Patché
17:30   Bohemian Brass Band
18:00   Borakadémia - Szakmai beszélgetés villányi borászokkal: Bock József, Gere Attila, Polgár Zoltán, Tiffán Ede.
22:00   Jáde Nyúl
22:45   Bohemian Brass Brand koncert a BORUDVARBAN

 

2017. október 8. VASÁRNAP

10:00    Traktoros Ördögárok túra Günzer Tamás Pincészetétől. A részvétel regisztrációhoz kötött. A túra 10 főtől indul.

RENDEZVÉNYTÉR
10:00    Szüreti hálaadás - Ökumenikus Istentisztelet.
11:00    Kökény Matyi gólyalábas mesejáték
15:30     Iszkiri gyermekzenekar
16:30     Zengő együttes - Villányi borvidék ihlette bordal műsor.
 

 

Belépőjegyek:

KEDVEZMÉNYES ELŐVÉTELES JEGYEK SZEPTEMBER 15-IG:

•    1 napos belépőjegy (2017. október 6-i, illetve 7-i rendezvénynapra): 1.200 Ft
•    2 napos fesztiváljegy (2017. október 6-7., azaz mindkét rendezvénynapra): 2.000 Ft

Elővételes jegyeket az alábbi beléptető pontoknál lehet belépésre jogosító karszalagra váltani:
•    Baross Gábor utca elején a pincesornál (Baross Gábor u. 107.)
•    Ady Endre fasoron a Rendezvénytér bejáratánál (Ady Endre fasor 34/6.)
•    Damjanich utca elején a MOL kút után (Damjanich János u. 45.)

Vasárnap a belépés INGYENES.  
A belépés 14 éves kor alatt INGYENES.

Jegyárak szeptember 16-tól:
•    1 napos belépőjegy (2017. október 6-i, illetve7-i rendezvénynapra): 1.500 Ft
•    2 napos fesztiváljegy (2017. októbert 6-7., azaz mindkét rendezvénynapra): 2.500 Ft


Általános információ:

http://www.villanyiborfesztival.hu/vorosbor/

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 72/592-937

Ajánlataink

Pálinkás Húsvét Villányban

Tavasz, napsütés, nyíló virágok és zöldülő dűlők! Élvezze nálunk a húsvéti hosszú hétvége előnyeit:

Vacsorázó Vince 2024

Vince napi vacsoraajánlatunk az újévre. Kóstoljuk meg együtt a 2023-es borokat.

Márton napi Vigadalom 2023

„ Aki Márton napján új bort nem iszik, egész évben szomjazik !”

Elérhetőség

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
H - 7773 Villány, Diófás u. 1.
+36 72 592 009
info@geretamas.hu panzio@geretamas.hu

Bővebben

Klubkártya

Klubkártya

Csatlakozz hozzánk

Bővebben

Virtuális séta

Virtuális séta

Nézz körül nálunk

Bővebben