A palackba zárt elegancia

A palackba zárt elegancia

Hírek

Gere Zsolt, villányi borász kapta a hétvégén megrendezett X. Magyar Borok Bálján a borszakma egyik legjelentősebb elismerését, a Gál Tibor Emlékdíjat.

A Magyar Borok Bálján 2006 óta tartó hagyomány a Gál Tibor Emlékdíj átadása. A 2005-ben elhunyt egri borász, akiről az elismerést elnevezték kulcsszerepet töltött be a modern kori magyar bortörténelemben, valamint nemzetközi szinten is sikeresnek számít, nevét a mai napig jegyzi a külföldi szakirodalom.

A 2014-ben megújult díj nyertesénekkiválasztásakor évről-évre az Év Bortermelője cím birtokosai ajánlanak egy, a borrégiójukban dolgozó olyan borászt, aki még nem kapta meg azt a figyelmet, amit szerintük megérdemelne. A javasolt szakemberek közül a bort szerető közönség online szavazáson dönti el, kinek adják át az elismerést a Magyar Borok Bálján.

2015-ben a Gál Tibor Emlékdíj nyertese a villányi Gere Zsolt lett. A frissen díjazott szakember első sorban Gál Tibor családjának, a díj létrehozóinak, valamint a rá szavazó borkedvelőknek mondott köszönetet. A családi pincészet és a Villányi Borrend vezetőjeként pedig hangsúlyozta, hogy Villány pozíciójának megerősítését, a magyar bor nemzetközi hírnevének javítását tartja a legfontosabbnak, hiszen id. Gál Tibor is az utóbbin dolgozott.

A Gál Tibor Emlékdíj az elismerés mellett tartalmaz egy 250 000 forintos szakmai ösztöndíjat és egy online hirdetési csomagot is 500 000 forint értékben. A fentiek mellett 2015-ben a Forbes Magyarország a díj nyertesét egy közel 400 000 forint értékű klubkártyával támogatja, amely egy éven keresztül minden Forbes eseményre garantált és ingyenes belépést biztosít.

 

Ajánlataink

Hosszú hétvége Villányba

Villány ősszel a legcsodálatosabb! Jöjjön el az Október 23-i hosszú hétvégén és gyönyörködjön a vidék...

Márton napi Vigadalom 2017

„ Aki Márton napján új bort nem iszik, egész évben szomjazik !”

30. Villányi Vörösbor Fesztivál 2017

Az idei évben a Vörösbor Fesztivál életében fordulóponthoz érkezet. 2017-ben a 30. Vörösbor Fesztivált rendezik...

Elérhetőség

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
H - 7773 Villány, Diófás u. 1.
+36 72 592 009
info@geretamas.hu panzio@geretamas.hu

Bővebben

Klubkártya

Klubkártya

Csatlakozz hozzánk

Bővebben

Virtuális séta

Virtuális séta

Nézz körül nálunk

Bővebben

Hírlevél feliratkozás